Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Watchmen: Tales of the Black Freighter & Under the Hood

2009.03.30

A Watchmen: Tales of the Black Freighter & Under the Hood helyet ad a grafikus novella azon részeinek, amelyek nem fértek bele a mozifilm világába. A két produkció azonban nem tart tovább egy óránál, így azt kell mondanom, nem igazán éri meg pénzt kiadni érte, legalábbis kiskereskedelmi áron.

 

A Watchmen világa egy olyan helyszín, ahol társadalmilag nem örvendenek nagy népszerűségnek a szuperhősök, ebből kifolyólag az ilyen műfajú képregényre sincs igény. Azért ennek a világnak is van igénye a szórakozásra, így tehát „kalóz képregényekkel” töltik be az űrt. A fekete hajó meséi egy képregényen belüli képregény. Ami pedig bonyolultan szövi be a Watchmen történetívét, a kapitány utazása pedig az egyik főszereplőre állít szimbolikus tükörképet.

 

Kép Az animációs rövidfilm az őrületbe való lesüllyedés lenyűgöző meséje. Azt hiszem, leginkább Edgar Allen Poe novelláira emlékeztet. Semmi jó nem származik a Black Freighter nevű, fekete kalózhajóval való találkozásból. A megtámadott hajó egyetlen túlélője a fedélzet kapitánya. Partra vetődött és csapdába esett egy szigeten, amit halott legénysége lepett el. Ha elég gyorsan cselekszik, talán még időben figyelmeztetheti szülővárosát a Fekete Hajó közeledéséről, vagy ha nem, legalább megtorolja őket.

 

Vizuálisan az animációs rövidfilm stílusa nem egyeztethető össze a képregény paneljein belüli képekkel. Nem is volt elvárható ilyesmi. Egyszerűen ez egy másfajta művészi értelmezés, és a képregény alkotóinak nyelvezetét egyébként is nehéz lefordítani a rajzfilmek nyelvére. De a színskála, amit ehhez a darabhoz választottak, helyre rakja a mese hangulatvilágát és előidézi a megfelelő érzelmeket. Olyan apróságok tűnnek gyönyörködtetőnek, amelyeket másfajta animációban tökéletlenségként jellemeznek, mint például az aránytalanságok, amikor a kapitány feje körül forgunk. Az egyetlen panasz esetleg az, hogy a speciális effektek túl tiszták így ellentétbe kerülnek a kézzel- rajzolt animációval.

 

A képkockák beállításai is nagyban különböznek a képregénybeliektől, de segítenek beállítani a megfelelő hangulatot. Ott van például az a jelenet, amikor sebzett hajótöröttünk, kiütve fekszik egy halott cápán, egy rémálom közepette, miközben egy örvény fölött lebeg, és önkéntelenül megállapítja, hogy egyre groteszkebb a helyzet, amibe keveredik. A cselekmény abszurd volta persze irodalmilag sokkal kifejezőbb. A történet nyomtatott verziója kevesebb vért és rothadó hullát használt fel, mégis ugyanezt a hatást tudta elérni.

 

Kép Az elbeszélés határozottan közel van a képregény eredeti szövegéhez, bár a tartalom néhány pontnál eltér. Nem hiszem, hogy az eredeti verzióban a kapitány beszélgetett volna elhunyt barátjával. A hangokkal végzett munka eredménye egyszerre élvezetes és hátborzongató. A kapitány hangját soha nem nyomják el a környezet zajai. A háttérhangok és a zene egyszer sem zavaróak, ami annyit mond, hogy a cél, amit el akartak érni vele, teljesítve lett.

 

Egyéb netes áttekintéseken a Black Freightert egy teljes melléfogásként jellemzik. Egyáltalán nem tökéletes és határozottan szükségtelen, az igaz, de a kiadás egésze is. De ennek ellenére mégis élvezetes. Sikerül egy olyan képregényt megeleveníteni, ami eleve egy másfajta művészeti stílust képviselő képregényként van megrajzolva, oly módon, hogy egy teljesen másfajta, egyéni médium lesz belőle.

 

A Fekete hajó, a grafikus novella elolvasása nélkül is megállja egymagában a helyét. A másik rész A lepel alatt azonban, hogy bármiféle élvezetet nyújthasson, kötelezővé teszi a képregény elolvasását, vagy minimum a Watchmen mozifilm megtekintését.

 

A Watchmen világán belül A lepel alatt az egyik legnépszerűbb önéletrajz, amit Hollis Mason, az első Éji Bagoly írt. Végigköveti az életét az álarcos igazságtevővé válástól, lelepleződésén át pályájának abbahagyásáig. A mozgóképes változatban a könyvet egy Frei dosszié-szerű műsorban, a The Culpeper Minute-ban mutatják be. 1985 van, és egy évtized eltelt, mióta a könyvet eredetileg kiadták. A Keene-törvény azóta betiltotta a jelmezes igazságosztók tevékenységét, így többségük visszavonult vagy illegálisan tevékenykedett tovább. Culpeper úgy döntött, hogy egy 1975-re visszatekintő műsorban bemutat egy interjút Mason-nel, további filmfelvételt Sally Jupiterrel és egy egykori gazemberrel Edgar Jacobi-val.

 

Kép Jellemzően szórakoztató, miután elolvastam a grafikus novellát. Lehet élvezni a technikai megoldások miatt, ám még sem ad súlyt az érzelmi háttérnek, ha nem olvassuk el az előzményt. A színészek valójában a munkájukat végzik, amikor egy kis extra adalékot adnak a forgatókönyvbeli szöveggel és testbeszéddel. Belepakoltak néhány régi vágású reklámot is, az élő sugárzás látszatának hatását akarták ezzel kelteni. Közülük egy jelentősebben összefügg a Watchmen világával.

 

A lepel alatt megpróbálja vizuálisan azokat a régi időket idézni, időnként archív felvételekkel operálva. 1940-es és 50-es filmfelvételeknek sikerül elkapni az eltelt idő érzetét. Az 1970-es és 80-as filmjelenetek már a modernebb filmes eszközeivel frissebbnek tűnnek a feltüntetett időpontnál. Persze az is lehet, hogy 30 év alatt nem sok minden változott a televíziós mozgóképekben. Mindemellett a bemutatott képek nem tűntek régiségeknek és a digitális javítottság érzete is rontott az összhatáson.

 

Tiszta és világos, hogy rengeteg munkát fektettek ezekbe az alkotásokba. Fantasztikusan hangzik és néz is ki. Mindkettő darab megfelelően szórakoztató. Csak éppen nem magyarázza meg kiadásának okát, így csak elkötelezett Watchmen rajongók veszik a bátorságot, hogy megvegyék.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.