Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Shigurui

2009.03.31

A Shiguru-inak lehetne egy sokkal jellemzőbb címet is adni: A gyilkolás szépségei. Bárki, aki kíváncsi erre a sorozatra figyelmeztetnem kell: túlságosan is erőszakos. Ez még az anime rajongók körében elfogadott rajzerőszakokon is túltesz. Arcokat vágnak ki fejekből, ujjakat törnek a forgószél minden irányába, főleg hátra, beleket rántanak ki felhasított-nyitott hasakból, egy ember száját jelentősen kiszélesíti egy kardcsapás. A lista végtelen. És ez mind elképesztő részletességgel van megelevenítve. Ráadásul nem is említettem a rajzfilm szexuális tartalmát. Egyáltalán nem való fiataloknak és gyenge gyomrúaknak.

 

Kép A készítői egy nagyon érdekes interjúban, azt állították, hogy „az erőszak rossz oldalait akarták bemutatni, egyáltalán nem akartak túlozni, vagy kihívóak lenni”. Ez mind nagyon szépen hangzik, csak hogyan lehet összeegyeztetni kijelentésüket azzal a leforgatott jelenettel, amikor egy jóvágású úr leszeleteli egy nő mellbimbóját, majd egy másik illedelmesen megeszi? Néha természetesen az erőszak értelmesen és jó helyen van, például mikor az egyik főszereplőt megkínozzák, majd száműzik. Más jelenetben pókerarcok teszik kérdésessé, hogy a megjelent idegen csókák család barátok-e, de a reakciók, jelek megsejtetik, hogy egy vérünnepben fog kirobbanni a találkozás. De az ilyen pillanatok szomorúan ritkák.

A Shigurui cselekménye egyszerű és kis mértékben hasonló a korai tragédiákhoz. Még a legelején bemutatnak nekünk két alakot, Seigen Irako-t és Gennosuke Fujiki-t, akiket kényszerítenek, hogy halálig harcoljanak egymással. Nem éppen úgy néz ki, hogy normális mérkőzés alakulhat ki; az előbbi vak és megnyomorított, míg az utóbbi elhagyta az egyik karját. A sorozat ekkor hirtelen más irányt vesz és visszaugrik az időben, hogy bemutassa, hogyan ismerkedtek meg ezek az emberek, és hogy mi vezette őket ehhez a szomorú végkifejlethez. Ez az ambíció és bosszú egyszerű története, amit némileg palástolnak a mesélés összetettségével és szétkuszálásával. A kronológiát összerázták: a rajzfilm gyakran ugrál előre és hátra az időben, néha magyarázatott adva a nézőnek a bekövetkezett változásokról, néha teret engedd, hogy mi magunk rakjuk össze a darabkákat. Mindenféle figyelmeztetés nélkül kitesznek minket annak a bonyolultságnak is, hogy a szereplők elkezdenek saját gondolataikban kalandozni, fantáziálnak össze-vissza, és néha annyira megtörik az eseményeket, hogy már nem is lehet tudni, mi történt meg és mi volt csak egy szimbolikus képsorozat. Emiatt, a bosszantó módszer miatt, csak miután helyére raktad az összes puzzle elemet, jössz rá, hogy nem is olyan rossz történet. A befejezés után lehet megérteni a lényeget, ami sok másik sorozattal ellentétben pozitív, de még mindig sok zavaros dolog maradt hátra.

De sok idő van ám összerakni az összképet, mert a Shigurui időzítés érzéke egyszerűen rettenetes. A rajzfilm l-a-s-s-s-ú. Kísérleteztek több ismert japán- film eszközeivel, a csenddel és szünettel, hogy fokozzák a drámaiságot, de éppen ezek a hátulütői. Már túl sok a szünet, túl sok a csönd, és túl sok az üresjárat, ahol nem történik semmi. Így tud egy sorozat elnyújtani egy egészestés filmet, (vagy legfeljebb egy hat- vagy hét-epizódos mini-sorozatot) tizenkét epizódon keresztül.

Már említettem a rajzfilm túlzó és gyakran erőltetett erőszakosságát. Ez önmagában bosszantó, de egyúttal megakadályozza, hogy azonosulni tudjunk bármelyik szereplővel. Úgyhogy a sorozat előnyre tesz szert ezek használatával. Lehetséges történetet eladni szimpatikus karakterekkel, de ez esetben rendkívül nehéz lenne az elfogadhatóság. A titok abban áll, hogy a készítőknek magát a rajzfilmet kell szimpatikussá tenni; elérni, hogy egyértelművé váljon, hogy az írók pontosan tudják, hogy milyen szörnyetegekről írnak. (Ezután talán lehetséges lenne szimpátiát kialakítani a szóban forgó szörnyetegekkel, de ebbe most ne bonyolódjunk bele). A rajzfilm ezt nem teszi. Nem dicsérik szadistán a vért és az erőszakot, és nem is akarják erkölcsi morállal tölteni a slasher, gore jeleneteket. Helyette, egyszerűen csak bemutatják a képeket, nem adva jelét a készítők események feletti ítéletéről. Nem kényszerítenek arra, hogy kedveljünk, vagy gyűlöljünk karaktereket. Egyszerűen csak ott vannak.

A kezdőmondatomból arra lehet gondolni, hogy vérbeli akciójelenetekkel lehet itt találkozni, de erről szó sincs. Valójában bevezetőm, félrevezető; a „halál szépségei” abban vannak, amit éppen látunk. A rajzfilm nagyon valóságosan ábrázolja a kardpárbajokat. Ez úgy hangzik, mint egy jó dolog, de azt jelenti, hogy egy pár csapás után zavaró mennyiségű vérrel véget érnek és kiábrándítanak a küzdelmek, miközben unalmasak is. A bemutató színskáláját annyira lecsökkentik, hogy akár fekete-fehér is lehetne (kivéve persze a vér fontos kiloccsanásait). A mindent befröcskölő vér és zsigerek szépen mutatnak, de belegondolva minden feltűnő szín felüdülést jelent az unalmas háttér előtt.

A sorozat filmzenéje minden panasz közül az egyik legrosszabb; a zene egy bosszantóan sokat ismételgetett Dojo téma, aminek sokadszori felhasználása lassan fülcsikorgatóvá válik. Bár nem válik a rajzfilm hasznára a csönd, mégis megváltás a zenével szemben. A nyitó téma egy pörgősnek szánt dallam, amit egy piros háttérrel állítottak szembe, és sajnos idegesítően sokáig tart.

Tehát mit lehet a rajzfilm javára felhozni? Kevés csalódást okoz. Először is itt van a sorozat főszereplője, Seigen Irako, aki egy érdekes karakter; őt festik le a legrészletesebben, és majdnem megkedvelhető a történet végére. Legalábbis a két gonosz közül ő szerethető jobban. A rajzfilm alapvető terve elég jó és másrészt még jobb sorozat is lehetett volna belőle. A szinkron színészek a legjobbat hozzák ki magukból, és a karaktereikkel nagyszerűen tudnak azonosulni. Én felirattal láttam, tehát a japán hangokat hallottam és szerintem egy magyar szinkron itt rontana a hangulaton. Az Edo időszak valószerű ábrázolása nagyon csodálatra méltó. Azért el szoktam gondolkodni, hogy mi történhet azoknak az embereknek a fejében, akik ilyen rajzfilmeket készítenek.

Ezúttal nehéz elmondani, hogy a Shigurui kinek ajánlható. Azok, akik túlteszik magukat a szex és a vér látványán, esetleg bosszankodhatnak majd a töredezett kronológián; azok, akinek elég erős mindkettőhöz a gyomra, nem talál benne majd semmi érdekeset. Végül ez egy olyan rajzfilm, ami valószínűleg eltűnik egy halotti lepel alatt. Vagy sajnos, az is lehet, hogy eleve ott is van.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.